Replay

Alszik-e a lelked kérdeztem, vagy megébredt már. Nem csak felriadásra gondolok, hanem tartó éberségre, mely kellő gyakorlattal érhető el.

Mint ismeretes, háborúban – nem akarván látni a borzalmat - gyakorta elalszik az ember lelke, és ha fel is ébred egy-egy pillanatra, arra vágyik, hogy bár ne is ébredt volna fel. Mi, akik filmekből ismerjük a háborút, (Kusturica: Underground), - és néhányan alvó lelkeket örököltünk, reménykedünk lelkünk éberségének  megtalálásában és megőrzésében. Békeidőben, kellő gyakorlat híján azonban a lélek el-elalszik. Nézzünk meg ezen esetek közül néhányat.

Némely ember lelke a gyomrába költözik, nemcsak sör és pacal, de bor és pasta  is a megnyugvás illúziójába ringatja. Mások lelke – túlzottan vigyázva az étrend tisztaságára és fegyelmezettségére a tudatban marad, és elfelejt érezni, annyi a gondolkodnivalója. Vagy csak zavarban van éjszaka, mikor is a másik lélek érintése nélkül kerül szexuális kapcsolatba egy idegen testtel. Ha el nem alszik zavarodottságában, a múltat sajnálja, mint a melankolikusok, vagy a jövőre vágyakozik, mert – mint Kolozsvári Grandpierre idézi Adyt - a boldogság a jövőben fekszik vagy pedig a múltban, a jelen pedig kis, sötét felhőhöz hasonlítható, melyet a szél keresztülhajt a napos térségen; előtte és mögötte minden világos és derült, ő maga azonban mindig árnyékot vet. Néha az árnyék megjelenik a kedvenc háziállaton, mert az szeretetét kimutatandó hasonulni próbál gazdájához.

A jövő, a kilépés ismert menekülési formája az utazás.

Beduinok meglátogatták messze élő társaikat. Hosszú lovaglás után megérkeztek a sátrakhoz, ahová behívták őket, ám mégsem léptek be. A tartózkodásukat firtató kérdésre azt felelték, hogy lelkük még nem érkezett meg, mivel nagyon gyorsan lovagoltak. Talán a lélek is gyorsabbá vált, ha már nem kell állandóan különbséget tenni ellenség és barát között. Hiszen a lélek mindenütt ugyanolyan. Mindenesetre fennáll annak a veszélye, hogy nem tud úrrá lenni a gyorsaságon. Ezért aztán szétforgácsolódik.  Benne marad elolvasott könyvekben. Minthogy nem gond néki a virtuális világ, néha már elébb elindul, mint a gazdája, és annak megérkezéséig és néha utána is ottfelejt magából valamit egy másik városban. Sokat utazó emberekre leselkedik az a veszély, hogy egy pillanatban egyszerre látván külső és belső szemükkel (ezüstpillantás) a másikban felfedezik saját magukat.

Ezért mondja Milorad Pavic, hogy a vándorútra kelt asszony kétfelé vet árnyékot.

Ha viszont külső, vagy belső utazás során az ember eljut a világ végére, nem tébolyodik bele abba amit ott kellett átélnie, és visszatér, többé már nem leselkedik rá a kísértés. Angelus Silesius úgy fogalmaz, hogy aki a jelent látja, az mindent látott, ami valaha volt, vagy valaha lesz. Ha az ember azért utazik, hogy magát sugározza szét, ahelyett hogy gyűjtene, ha úgy eszik iszik alszik szeretkezik, hogy a cél a másik megajándékozása, nem pedig önnön kielégülése és a másik megszerzése, - csak akkor, ha a boldogság keresése helyett beéri az egy csepp mézzel – az örömmel, - lelke végre felébredt, és soha többé el nem alszik.

Én vagyok a te labirintusod…