2011-12-12

Project X – Dedicated to Gál Eszter


Olvasom valahol: két fontos út van a műveszetben, az egyik a pythagoreus, vagy orfikus, a másik mágikus. Az egyik rendszerező, integráló, az erőket megfekező, a másik az erőket felszabadó, átrendező, megidéző. Csakhogy van egy harmadik út is, a felfedező útja. Mindkét előző ugyanazon elemekkel, összetevőkkel dolgozik. A felfedező viszont ismeretlen tájra (terra incognita) lép. Számomra, elfogadva a buddhizmus állandótlanság-tanát, az improvizáció az egyetlen hiteles magatartás. Ha a határokat kitágitod, egy adott kompozició, de még egy festmény, vagy egy darab bútor sem ugyanaz. Elkopik magában is, az idő múlásával, még a pillantások is koptatják, más szemmel nézem ma, és másképp holnap, vagy egy év múlva. Wittgenstein irja a filozófiai vizsgálódások előszavában, hogy gondolatai megmakacsolják magukat, valahanyszor természetük ellenére egy irányba próbálja kényszeriteni őket. Ezért inkább a rendszeres kifejtés helyett vázlatokat ir, amolyan landscape terveket. Egy adott problémát nem egy irányban rendszerez, hanem keresztül kasul körbejár, azaz tájkép vázlatot készit. Ezzel mintegy kiemelve, hogy a kép szükségképp sohasem lesz éles.  A határok elmosódnak, nem lehet valamit meghatározottan, élesen körbekeriteni, csak szavak rokonságain át, mintegy - improvizáció által körbejárva - körülhatárolni. Erre próbálok fókuszálni. Használni az ismeretlent, a determinálatlant, beszélni, játszani arról ami van. Ha valamit állitasz valamiről, a nyelvvel kerited körbe,  egyszerű szimbólumokat használva a közlés által kerited körbe ugyanúgy. De ha bekeritetted, egyúttal elhatárolod attól, ami nem az. Valamiképp megitéled. Az improvizációban - jó esetben - ki lehet kerülni ezeket a csapdákat. Nyitott maradni, és ezt a nyitottságot megmutatni. Ez az a határátlepes, ami felé törekszem. Daniel Lepkoff különbséget tesz a „playing improvisation” és az„improvise” fogalma között. Az egyik egy olyan fogalommal operál, ami nyitni próbál, de azt statikus keretek köze illeszti, a „playin improvisation”-ban utólag megitélem a dolgokat. A másikban „improvise”, benne vagyok, élek. Most történik minden.