2012-04-10


Preface to The Whiteheadonists Project

Az improvizációról:

A hagyomány - illusztráció. Az újdonság - olyan kontextust teremt, mely nem a megszokott módon dekódolható.
Míg a 'hagyományos értelemben' klasszikus zene nemcsak megszületésének, hanem előadásainak pillanataiban is az elmúlt felé fordítja figyelmünket, az improvizáció a jelen pillanat szabadságáról szól, mely bár kifejezésmódjában és eszközeiben használja az elmúlt örökségét, de mégsem determinálódik általa.
Az improvizáció kilép a rákényszerített rendből.
Az improvizációban a bekerülési stratégiát folyamatos döntések jellemzik.
Az improvizálás közvetlen tapasztalás.
Az improvizáló egy olyan - az uralkodó egységes narratív én által nem lehatárolt - teljesen élő folyamat része, melyben a különbözőség eggyé válik.
Az improvizáció eredetét vizsgálva annak kettős jellegét fedezhetjük fel, történés az adott pillanatban, de létező entitás a reflektálás számára.
Amíg a részek örökösen pusztulnak, addig összességük (composition) időbeli tartósságot ér el.
Az improvizáció önmaga metanyelvi jellegében van elrejtve, szépsége az artikulálódásának folyamán bomlik ki.
A kétféle metódus szorosan összekapcsolódik tényleges társulásuk hálózat-jellegénél fogva.
Az aktuálisan létrejövő kompozíciókat a tájékozódást lehetővé-tevő erős csomópontoknak látjuk.
Az úgynevezett gyenge csomópontok - az improvizáció - a szövedék fennmaradását szolgálják azzal, hogy mindenkori újdonságuk révén a hálózatot élővé, organikussá teszik.
Most történik minden.


The Tradition is illustration.
The experiment creates new context which can not be             decoded in traditional way of thinking.
While composed music makes our focus back to the past,                       the improvisation is made by decisions of momentary freedom.
It takes elements from the past but does not determined by them.
The improvisation is stepping out of rules.    That strategy needs continuous thinking.
Improvising is immediate experience. The improviser becomes part of an entirely living process about the way of coalescence of diversity, which is not bounded by the regnant unified narrative self.
Focusing on the analysis of ancestry of improvisation has double characteristics,              occasion at the moment but entity in reflection.                              While parts are perpetually perishing,             their compositions achieve temporal endurance.
There is improvisation hidden in meta-language, its beauty shows itself under the process of articulation.

The improvisation is the experience of unity.
According to zen-master Dogen
- when I say mountains are mountains           does not mean mountains are mountains,    it is means mountains are mountains.
This is all we have to understand.


Nincsenek megjegyzések: